KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

A Magyar Építész Kamara közleménye

A Magyar Építész Kamara elnöksége továbbra sem rendelkezik a székházunkat, illetve a kamara működését, elhelyezését érintő új információval, azonban leszögezzük, hogy a Kamara eddig is, és ezután is csak a Kamara működését lehetővé tévő megfelelő helyszínnel kapcsolatban nyilvánít véleményt.

A Kamara elhelyezésének kérdése független az Ötpacsirta utcai épület további sorsától, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége és az ÉME Mesteriskola fizikai és szellemi értelemben vett helyétől és státuszától a kulturális életben, éppen ezért nem tartjuk szerencsésnek azon nyilatkozatokat, amelyek összemossák a Kamara álláspontját a 2 ügyben, vagy olyat sugalmaznak, amely nem a MÉK véleményét tükrözi.
A Magyar Építész Kamara mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan körülmények között tudjon működni, amelyek lehetővé teszik a megfelelő színvonalú munkavégzést.
A Kamara, mint köztestület hivatali működése, elhelyezése nem igényel egyeztetést egyéb szakmai szervezettel, a szakmai kérdésekben mint eddig is, továbbra is egyeztet és együttműködik az érintettekkel. A Magyar Építész Kamara minden rendelkezésre álló információt megosztott eddig is, és megoszt ezután is a Területi Kamarákkal. Amennyiben új információkkal rendelkezünk az elhelyezésről, arról a MÉK kommunikációs felületein tájékoztatást adunk.
 
2024. március 25.

Létrehozás időpontja: 2024-03-28 10:20:14
Utolsó módosítás időpontja: 2024-03-28 10:24:42
Cimkék: mék, kamara, közlemény,; Beküldő: Dér Andrea
Megtekintések száma: 576
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47890